Platinafokozatú
támogatók



Aranyfokozatú
támogatók



Ezüstfokozatú
támogatók




Bronzfokozatú
támogatók



Médiapartnerek




hr.lap.hu





PROGRAM

TEHETSÉGMENEDZSMENT KONFERENCIA 2008

A nemzetközi tendenciák alapján a hosszú távú versenyképességhez egyre fontosabb, s az eredményes szervezeti működésben mindinkább döntő lehet a tehetségmenedzsment, azaz a tehetséges szakemberek megtalálása, megtartása és ösztönzése. Ez inspirálta a 2008. évi Tehetségmenedzsment Konferencia megrendezésére a DGS GLOBAL RESEARCH, a NEXON, s az AIESEC vezetését, hiszen hozzá szerettünk volna járulni a hazai vállalat- és HR vezetők, illetve HR szakemberek, valamint a közszféra képviselőinek látókör-szélesítésével a magyarországi HR kultúra fejlesztéséhez azzal, hogy a kiemelkedő színvonalú eseményen a rangos előadók a jó gyakorlatokat és a legfejlettebb technikákat tárják a témában a szakmai közönség elé.

 

A 2008. október 9-i szakmai konferenciát követően az elhangzottakkal kapcsolatos személyes tapasztalatcserére, illetve a HR szakmában oly fontosságú kapcsolatépítésre is kitűnő alkalmat kínált az állófogadás. Ezt az AIESEC Magyarország éves díjkiosztó estje (National Stakeholders Event) követte. 
 

VÉDNÖK:

A konferenciát megnyitotta:
Simon Gábor államtitkár, Szociális és Munkaügyi Minisztérium
  

Az esemény háziasszonya:
Koczó Ildikó, a Manager Magazin felelős szerkesztője és a Világgazdaság rovatvezetője

 

Hazai állapotok a tehetségekért folytatott küzdelemben
DGS GLOBAL RESEARCH Dara Péter ügyvezető igazgató
AIESEC: Buday Bence elnökhelyettes
NEXON: Ocskay Szilárd ügyvezető igazgató
 
A globális tehetségpiac - a tehetségbe való befektetés megtérülése
Ernst&Young Nagy István Ottó vezetési tanácsadás üzletág-igazgató
 
A tehetség "megfogása"
Magyar Posta: Sum István humánerőforrás-fejlesztési igazgató
 
BÜFÉSZÜNET
 
Honnan lesznek tehetséges közszolgák hazánk EU-elnöksége idején?
Miniszterelnöki Hivatal: Makszin Péter szakállamtitkár
 
A tehetség kiválasztása
P&Bert: Fröhlich Péter ügyvezető igazgató
 
Karriertervezés - leadership development
GE Consumer&Industrial: Jakobsen Petra európai szervezetfejlesztési igazgató
 
EBÉD
 
VITAFÓRUM a tehetségpiacról: túlkínálat és hiány
AUDI: Rozman Richárd személyügyi ügyvezető igazgató
Németh Kinga személyügyi referens-vezető
CIB Bank: Vér László HR igazgató
Kürt: Gergácz Lili HR igazgató
MeH Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és
Közigazgatási Képzési Központ:
Barta Zsuzsanna főigazgató-helyettes
   
Alpine: Ekési Szilvia HR vezető
Microsoft: Debreczeni Eszter emberi erőforrás igazgató
PricewaterhouseCoopers: Magyari Andrea HR vezető
Procter&Gamble: Szentpétery Boglárka regionális vezető
 
Hogyan viszonyul a vezető a tehetséghez?
Budapesti Kommunikációs és
Üzleti Főiskola
Kiss Pál István vezérigazgató
L'Oreal: Nemes László HR igazgató
 
BÜFÉSZÜNET
 
A tehetségek teljesítményének mérése, értékelése, ösztönzésük
MKB Bank: Kadala Miklós HR igazgató
 
KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS - a nemzetközi tehetségmenedzsmentről
British American Tobacco: Tóth Zsuzsanna HR igazgató
Erste Bank: Dr. Baltay Kristóf HR igazgató
Hewlett Packard: Kovács Krisztina HR igazgató
MSD Central Europe South: Bőhm György regionális HR vezető
 
GÁLAVACSORA
 
AIESEC - National Stakeholders Event

 
Az exkluzív környezetet a 210 résztvevővel, s a 25 előadóval megvalósult esemény részére a Corinthia Grand Hotel Royal biztosította.

 

 

Dara Péter Ocskay Szilárd Buday Bence
ügyvezető igazgató
DGS GLOBAL RESEARCH
ügyvezető igazgató
NEXON
elnökhelyettes
AIESEC Magyarország

 

Partnereink: